|
ÜNNEPEL A VILÁG
AJÁNDÉK A FA ALATT, VAGY KRUMPLI A CIPŐBEN?
Írta: Szabó Gábor
A tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, és ez nem csupán a keresztény hitvilág legfontosabb eseménye, hanem időszámításunk alapját is ez a dátum képezi.
Ám az evangéliumok szövegéből nem lehetett pontosan következtetni arra, hogy mikor is született meg pontosan Jézus, így az első századokban még az Epiphania napján, azaz január 6-án ünnepelték Krisztus eljövetelét.
A karácsony időpontja csak a IV. században vált el a Vízkereszt napjától, a népszerű pogány ünnep keresztény eszmeiséggel való felruházása jó alkalom volt a vallás terjesztésére és elfogadtatásra.
Egyesek szerint a gyertyagyújtás és a fenyőállítás is a pogány hagyományokból ered: míg Mithrász-kultusz római hívei fáklyákkal űzték el a sötétséget, addig az északi népek hívői az életet jelképező örökzöld fenyő ágaival díszítették otthonaikat.
A KARÁCSONY VILÁGSZERTE A SZERETET, AZ ÖRÖM, A BÉKESSÉG, A CSALÁD ÜNNEPE, AMELYET A FÖLD MINDEN RÉSZÉN, SZINTE MINDENKI MEGTART. AZ ÜNNEPLÉS MÓDJA RÉGIÓNKÉNT, ORSZÁGONKÉNT ÉS CSALÁDONKÉNT IS MÁS, SŐT, AZ ÜNNEP IDŐPONTJA SEM EGYSÉGES.
IZLAND
Jól, azaz az izlandi karácsony tulajdonképpen két ünnep. Európa északi népei jóval a kereszténység elterjedése előtt tartottak már ünnepnapot decemberben: a téli napforduló alkalmával a földesurak vendégül látták a környéken élőket, étellel és itallal ülték meg az egyre hosszabb nappalok ünnepét.
A kereszténység 1000 körül jelent meg Izlandon, ezután lett a napforduló ünnepe a keresztény karácsony is egyben.
Izlandon a karácsonyt Magyarországhoz hasonlóan Szenteste ünneplik meg. Az ünnepi szezon azonban már december 12-én elkezdődik, amikor az első jólasveinn megérkezik.
Jólasveinar az a tizenhárom karácsonyi manó, akik közül az első december 12-én, az utolsó Szenteste érkezik meg, és karácsony után egyenként vándorolnak vissza a hegyekbe.
Vízkereszt napja a Tizenkettedik Éjszaka ünnepe, ilyenkor jelmezes felvonulások, táncok és az újév alkalmából tűzijátékok búcsúztatják a trollokat.
MEXIKÓ
Az észak-amerikai országban a karácsony egy kilenc napig tartó ünnepi fesztivál zárónapjával esik egybe. Az ünnepség József és Mária nehézségeit hivatott feleleveníteni, mikor szállás után kutattak útban Betlehem felé. A karácsony első napja december 16-ára esik, és Szenteste, napján ér véget. Az egy közösségbe tartozó családok közül mindegyik választ magának egy napot, amikor az ő házuk tölti be a betlehemi jászol szerepét.
A vendéglátót alakító családfő mellett mindenki másnak is jut egy-egy szerep: a többi családtag zarándokként énekli el a dalát, ezután elhelyezik József és a szamáron ülő Mária szobrát a jászolban. Ezt követi a közös imádság, majd a gyermekek kedvenc karácsonyi játéka, a pinata feltörése következik. Ez egy agyagból, vagy papírból készült színes gömb, melybe gyümölcsöt, cukorkát és mogyorót tesznek.
Amíg a bekötött szemű gyermek próbálja széttörni a finomságokat rejtő dobozkát, a többiek dallal bíztatják.
A mexikói gyermekek ajándékait a Három Bölcs hozza el Vízkereszt napján, január 6-án. Néhány nappal előtte már kiteszik a cipőjüket az ablakba, benne egy kis üzenettel, hogy mit szeretnének kapni. Ha megérdemlik, a három király úton a Kisjézus felé, az áhított ajándékot hagyja a cipőben.
OLASZORSZÁG
A hagyományosan katolikus Olaszországban a karácsonyi szokások terén fontos szerepet kapnak a vallásos motívumok. Az ajándékozás hagyománya többféle: az ország egyes részein Jézus ajándékozza meg a gyermekeket karácsony estéjén, míg más területeken Befana, a jó szándékú boszorkány tömi tele a zoknikat finomságokkal vagy éppen egy darabka szénnel - de Ő csak Vízkereszt napján, január 6-án jön el.
Olaszországban a karácsonyfát már december 8-án, Mária mennybemenetelének napján felállítják. A Betlehem állítása is régi szokás, mely a középkori Itália idejéből ered: Assisi Szent Ferenc 1223-ban a greccioi erdőben az éjféli misére egy barlangot rendezett be. Ma a leghíresebb élőképet a Vatikán főterén tekinthetik meg az érdeklődők.
Szenteste az olaszok hagyományosan a La Vigilia, vagyis a böjtre való megemlékezés keretében halvacsorát fogyasztanak, ahol általában hét, de nem ritka, hogy akár tizenháromféle különböző halételből válogatnak.
LENGYELORSZÁG
Lengyelországban számos sajátos hagyomány párosul az ünnephez, sok közülük azonban már csak néhány helyen jellemző az országban. Az advent négy vasárnapja a Krisztusra várakozás 4000 évét jelképezi. Az adventi időszakban elkezdődik a házikészítésű díszek gyártása - ilyenkor alma, dió és tojáshéjből fabrikált pókok kerülnek a fákra a csokoládéscsomagok és a díszek mellé.
A Szenteste napja jelképes böjttel indul, és a karácsony legfontosabb részének tartott ünnepi vacsora csak délután kezdődik.
ÍRORSZÁG
Írországban a karácsony az év legfontosabb ünnepének számít. Már december 8-án elkezdődik az ünnepi szezon, az iskolák ezen a napon zárnak be, és a nagybevásárlások első fordulója is erre a napra esik. Az írek karácsonya ötvözi a katolikus szokásokat, a kelta pogány és az anglikán protestáns hagyományokat.
Sokan meglátogatják az éjféli misét, ahol elhunyt szeretteikről és Írország hallottjairól emlékeznek meg. Ilyenkor hagyományosan magyalból és borostyánból font koszorúkkal díszítik a sírokat. A legtöbb otthonban helyet kap a karácsonyfa és a betlehemi jászolt jelképező kiságy.
A karácsonyt világszerte más és más módon ünneplik meg: lehet egy nap vagy több hét is, történhet a legforróbb nyárban vagy sűrű hóeséssel kísérve, nem férhet ahhoz kétség, hogy az egyik legszebb ünnepünk.
Akár Jézus születésének ünnepe, vagy a téli napforduló búcsúztatása, a családok mindent megtesznek azért, hogy együtt legyenek szeretteikkel. A gyerekek is igyekezhetnek, hogy ne csupán egy fonnyadt krumpli várja őket akkor, amikor cipőjükbe pillantanak.






Ajándék persze csak akkor jár, ha az aznap érkező manó a saját kedvencét találja a gyermek ablakba kitett cipőjében, és cserébe valami kedves ajándékot rak bele. Aki rosszul viselkedett, annak egy nem túl friss krumpli az ajándéka.
Egy régi történetből ered az a karácsonyi hagyomány is, mely szerint karácsonykor mindenkinek jár egy új ruhadarab. Aki nem kapott ilyet, azt elvitte a troll család fekete macskája. Mint sok ilyen történetnek, ennek a mesének is az volt a célja, hogy a gyermekeket kemény munkára és szorgalomra nevelje: aki nem készített ruhát a család többi tagjának, a karácsony macskájának esett áldozatául.
A toszkán vidék jellegzetes karácsonyi étele az úgynevezett cotechino, amely kicsit a magyar hurkára emlékeztet, ám nem sütik, hanem vízben főzik ki. Egyes vidékeken a zampone, vagyis a disznóláb lencsével és babbal hozza el a hagyomány szerint a gazdagságot következő esztendőben. A desszert a legtöbb háztartásban kétféle sütemény: a pandoro, egy egyszerű, porcukrozott kelt tészta, vagy a penettone, amibe szárított gyümölcsöt kevernek.
A vacsora elfogyasztásának módja is rendkívül különböző az országon belül, egy azonban biztos: a lengyelek szigorúan és büszkén tartják magukat őseik szokásaihoz. Az asztalterítő alá néhány szál szalmát helyeznek arra utalva, hogy Krisztus jászolban született.
Néhány háztartásban az asztalnál helyet kap egy üres teríték - a lengyelek vendégszeretetének, az elhunyt családtagoknak vagy éppen a Kisjézus iránti jóindulat jelképe ez. A vacsora mindig az oplatek elfogyasztásával kezdődik: ez egy ostya, melybe általában egy kis szentkép van belesütve és mindenki tör belőle egy kis darabot.
Karácsonykor az emberek égő gyertyákat helyeznek az ablakokba, hogy Mária és József részére szimbolikusan kifejezzék vendégszeretetüket. A gyertyák azt jelentik, hogy ebben a házban menedéket találhattak volna Jézus szülei. Sokan a karácsonyi ebédnél egy üres terítéket is elhelyeznek az asztalon a nem várt vendégek részére.
A karácsonyi vacsora előkészületei már hetekkel az ünnep előtt elkezdődnek, hiszen a hagyományos fűszeres-mazsolás karácsonyi desszert, a Plum Pudding, valamint a zsírral összekevert és konyakkal leöntött mazsolát, almát, mandulát és cukrozott narancshéjat tartalmazó Mince-Pie ízeinek összeéréséhez hetekre van szükség.
A vacsora másik tradicionális eleme a mind hidegen, mind melegen tálalható Spiced Beef (fűszeres hús), amely szintén többnapos pácolást igényel a főzése és préselése előtt. A karácsony esti étkezést követően a családok tejet és kenyeret helyeznek el a ház előtt és nyitva hagyják az ajtót a vendégszeretetük jelképeként.
Karácsony másnapján apró ajándékokkal kedveskednek azoknak az embereknek, akik egész évben különböző szolgáltatásokat végeznek a családnak, mint például a tejes ember, a postás vagy a szeméthordó.
Sziléziában páratlan számú fogást tálalnak fel, míg például Krakkó környékén tizenkét fajta étel sorakozhat fel az asztalon. A tizenkettes szám az elkövetkezendő év hónapjait jelképezi, de ugyanúgy utal Jézus apostolaira is.
Egy dolog biztosan közös az összes lengyel család életében: ezen a napon történteknek még ma is rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak. Ha esetleg egy kisebb vita alakulna ki karácsonykor, akkor a család nehéz évre számíthat - ám szerencsére a karácsony nem a vitákról szól.
Decemberi témáink :
Jézus útján - Jeruzsálem
Séta az Örök Városban - Róma
Az Északi Sark magaságban - Lappföld
Szent hegyek között - Grúzia és Örményország
Ajándék a fa alatt, vagy krumpli a cipőben? - Karácsonyi szokások a nagyvilágban
Karácsonyi ínyencségek a világ négy nagyvárosából - a Spektrum tévé rovata
Rali, homok, foci - Bamako rali 2007
Márton napi ünnep Noszvajon
Karib-tengeri kalandozások
1 éves előfizetés ára 5 880 Ft (11 lapszám)
Féléves előfizetés ára 2 970 Ft (6 lapszám)
| |
|
|
| | |