|
KABBALA
Írta: Andok Anita
MI AZ A KABBALA?
A kabbala egy zsidó, misztikus tudományt foglal magába, amelynek az eredete egészen az ókorig nyúlik vissza.
A kabbala egy olyan élõ hagyomány, amely elsõsorban titkos bölcsességeket jelent és útmutatót nyújt a világ és önmagunk megismeréséhez, természetesen mindezt a zsidó vallás és kultúrkörnyezet keretein belül.
MINDANNYIAN HALLOTTUNK MÁR A ZSIDÓ KABBALÁRÓL, DE PONTOSAN NEM TUDJUK MEGFOGALMAZNI, MI IS AZ. PEDIG A ZSIDÓK MISZTIKUS ÚTMUTATÓJA AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉRE HASZNOS ÉS BÖLCS TANÁCSOKKAL LÁTHAT EL BENNÜNKET.
DIVATOS KABBALA
Az õsi misztériumok iránt való érdeklõdést mi sem bizonyítja jobban, hogy Madonna és férje, Guy Ritchie Londonban azért vásároltak egy hatalmas ingatlant, hogy létrehozzanak egy központot a kabbala hívõk számára.
Számos csillag csatlakozott a kabbala tanainak népszerûsítéséhez, mint például: Goldie Hawn, Demi Moore, Liz Taylor és Mick Jagger.
Érdemes azonban figyelembe venni, hogy ezzel az õsi tudásanyaggal szakavatott vezetõ ismertessen meg bennünket, mert egyedül könnyen mellékvágányokra tévedhetünk.
A KABBALA ÖRÖK ÉS HÓDÍT
Tény, hogy a kabbala mindig is virágzott és hódított a zsidóságon kívül is, hiszen egzotikumnak számított a megközelíthetetlen misztériumával.
Európában a XIII. században például Velencébe több hajónyi könyvet és kéziratokat hoztak a Közel-Keletrõl, amelyek a kabbala mélyebb megismerését szolgálták.
A GYAKORLAT TESZI A MESTERT
A zsidó kabbala két nagyobb részre osztható, mégpedig az elméleti és gyakorlati kabbalára.
Az elõbbi a Tóra értelmezésével, illetve Isten és a világ kapcsolatával foglalkozik, addig az utóbbi praktikus és konkrét módszerek alkalmazásával útmutatót nyújt, hogyan lehet ez a világ sokkal élhetõbb és emberibb.
A gyakorlati kabbala elsajátítása során leginkább a lélek és az ember mûködését érthetjük meg, továbbá fejleszthetjük személyiségünket és jellemünket egyaránt.
A SZÁMOK HATALMÁBAN
Mivel a kabbala szerint minden egyensúlyban és harmóniában áll egymással, így a világ felépítése is a teljes egység része, amely pontosan leírható és kiszámítható.
Ezek a törvényszerûségek pedig leginkább a számok tudományában, azaz a numerológiában található meg.
Ennek megfelelõen pedig a számok nemcsak a matematika alapjai, hanem önálló jelentéssel bíró szimbólumok is egyben, ebbõl következõen pedig a világegyetem és annak minden egyes részlete megfejthetõ a segítségükkel.
GYÓGYÍTÓ HANGOK
A kabbala szerint minden hang egy isteni név, minden név pedig az általa jelölt dolgokkal köt össze bennünket.
A név kimondva a hangja által a vele kapcsolatban álló szerveinkre fejt ki hatást, azaz gyógyít vele.
Így testünk végtagjaihoz, szerveihez szólhatunk és a megfelelõ technika elsajátításával, azaz a hangok gyógyító rezegtetésével energiát juttathatunk a sejtekhez, így meg is gyógyíthatjuk az esetlegesen beteg testet.
SZÍNEK ÉS BOLYGÓK
Minden egyes bolygónak külön saját kisugárzása van, ezeket a kisugárzásokat pedig színekkel le tudjuk írni.
A színeknek pedig régóta tudjuk, hogy hatása van ránk, és jelentéssel bírnak.
Gondoljunk csak a nyelvi elnevezésekre és asszociációkra, amelyeket a színekkel kapcsolatban használunk: a hófehér és a tündérfehér a tisztaságra emlékeztet bennünket, míg az örödögfekete a búskomorságra.
SZERELEM ÉS PÁRVÁLASZTÁS A KABBALÁBAN
A teremtés kezdetén Ádám és Éva teljes harmóniában éltek a Paradicsomban, azonban miután a Tudás Fájának gyümölcsét megkóstolták, felborult az egyensúly.
A kabbala célja, hogy ezt az õsi egyensúlyt ismét megteremtse, a világot harmóniába hozza.
A nõ és a férfi szerepe, feladata szintén ennek az egyensúlynak a felállítása mind kettejük kapcsolatában, mind a családban, mind pedig a világ egészét tekintve.
MEDITÁCIÓ A KABBALÁBAN
A zsidó meditáció gyökerei természetesen már az Ószövetségben megtalálhatók. A meditációk gyakorlása a próféták kora óta napjainkig töretlen és folyamatosan élõ része a zsidó szellemiségnek.
Rendkívül kifinomult és kidolgozott alapja, illetve elõmozdítója az elmélyedt szellemi gondolkodásmódnak, amelynek technikáját nemzedékrõl nemzedékre hagyományozzák gyakorlói.
A NEVEK HATALMA
Régóta tudjuk, hogy a nevek nem pusztán a dolgokat, hanem a dolgok lényegét is jelölik.
A zsidó hagyomány nagy jelentõséget tulajdonít a névnek, mert az nemcsak azonosításra szolgál, hanem egyben szimbólum is.
Tehát nevünk meghatároz és jelentõséggel bír. Úgy magyarázzák, hogy a név kapcsolja össze az embert lelkével, vagyis a néven át áramlik a testébe az életerõ.
A zsidó nevek ezért gyakran természeteredetûek: Dvorá, ami méhet jelent vagy Sosona, rózsa.
EGYENSÚLYBAN A VILÁGGAL
A kabbala, mint a legtöbb vallási tárgyú mûvek alapjában az egységes, harmonikus világ megteremtésére törekszik, az élet teljességére irányítja figyelmünket és megtanít bennünket a nagyobb összefüggések megértésére.
A kabbala népszerûségét napjainkban annak köszönheti, hogy képes rámutatni zakatoló világunk mögötti valós vagy valótlan tartalmaira.
| |
|
|
| | |