|
Ki hibázott? Hibázott valaki egyáltalán? Mi akartuk ezt a helyzetet vagy csupán áldozatok vagyunk? 30 fölött nagy valószínûséggel már mindannyian szerettünk, és talán bennünket is szerettek. Akkor miért lett mindig a történetbõl mégis kapufa?
A rúgás volt a céltévesztett vagy a kapus volt túl jó? Mi nem akartuk vagy minket nem akartak?
A NÕ A HÚSZAS ÉVEI ELEJÉN MEGTALÁLJA ÉLETE PÁRJÁT, HETEDHÉT ORSZÁGRA SZÓLÓ LAKODALMAT ÜL, SZÜL 3 GYÖNYÖRÛ GYEREKET ÉS BOLDOGAN ÉL, AMÍG MEG NEM HAL... HM. KÖRBENÉZEK. BARÁTNÕK... 30 FELETT: SZÉPEK, SIKERESEK, FIATALOSAK, CSAK ÉPP PÁR NINCS, MEG A HÁROM GYEREK. MI TÖRTÉNT..? HOL BICSAKLOTT MEG A NAGYKÖNYVBEN MEGÍRT MESE?
Félünk. Ha csalódtunk, akkor az újabb megsebzéstõl. Ha kegyes volt hozzánk az élet, akkor csak attól, hogy biztosan jól választunk -e.
Hogy a kishercegnél nem jöhet -e nagyobb. Kutatjuk a nagy Õ-t, közben becsapjuk az ajtót a sok kis õ orra elõtt.
Nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni, és ahogy haladnak elõre az évek, egyre maximalistábbak leszünk. Vagy csak kényelmesebbek?
Hiszen, amíg nincs család, addig csak mi vagyunk, mi döntünk az esténkrõl, a nyaralásunkról, arról, hogy mikor fekszünk és mikor kelünk. És, hogy kivel...
Erõsek és függetlenek vagyunk. Erõsek, hiszen fel vagyunk vértezve az érzelmek ellen. Csak az sebezhetõ, aki szeret. És függetlenek, hiszen csak magunkért kell felelõsséget vállalnunk.
De boldogok is?
Még mesze vagyunk a kapuzárási pániktól, de a kapunyitási pánikot évek óta hurcoljuk magunkkal.
Nem akarunk, vagy éppen nem merünk felnõni. Hiszen a felnõtté válás nem a saját lakás megszerzésével kezdõdik, nem az anyagi függetlenséggel, hanem a felelõsség vállalással.
Magunkért, a társunkért, a gyermekeinkért. Amíg nem vagyunk anyák, az örök gyermek szerepében tetszeleghetünk. Ez biztonságérzetet ad, puha, kellemes élethelyzet, élvezzük, amíg lehet.
Csak még egy évecske, na jó még egy és még toljuk egy picit.
Persze, azért ne legyünk mártírok, és ne feledkezzünk meg az önzõ, a magukat egy életen át keresõ és megvalósító férfiakról sem.
Ritka az olyan nõ, akit egy szeretõ gondoskodó, családra, gyermekre vágyó férfi ne tudna levenni a lábáról.
Szeretni a maguk módján még csak-csak tudnak...de gondoskodni, érzelmi biztonságot adni egy esetleges, egészséges jövõképpel csak kevesen. Nagyon kevesen.
Ördögi kör, mindkét nem részérõl.
Önzõek vagyunk és gyávák. Vagy csak bizonytalanok. Nem bízunk magunkban és ezáltal nem bízunk a másikban sem.
Vagy nem bízunk a másikban és ezáltal magunkban sem...? Az egész világ az üzletrõl szól, hát mi is üzletelünk.
Osztunk, szorzunk. Mennyit kapok, mennyit adok. Megéri -e? Érzelmi számtan, ahol nem hiszünk az egyenlõségben. Mindig nyerni akarunk.
Egy dolgot elfelejtünk, ahhoz, hogy célegyenesben legyünk, tudnunk kell, hogy merre van a cél. Hogy mi a cél? Sikeres, magabiztos egy életen át hódító dívák akarunk lenni.
Vagy boldog, kiegyensúlyozott feleségek, családanyák. Kétségbeesetten hisszük és reméljük, hogy a kettõ egyszerre is megvalósítható, hogy a kettõ nem zárja ki egymást.
Nem akarunk választani, ezért halogatjuk a végsõ párválasztást, a gyermekvállalást.
Ezért él bennünk ennyire erõsen a kapunyitási pánik. Csak egyre vigyázzunk: nehogy úgy záródjon be egyszer ez a kapu, hogy egy életen át épp hogy csak résre nyitottuk...
| |
|
|
